Sziasztok!
Nagyon boldogok vagyunk, ugyanis megnyílt a kritika
és vélemény blogunk! Hoppá, ez még rímelt is! Szóval ez egy olyan „kik vagyunk
mi és mit csinálunk” bejegyzés lesz. Szerintem ez kezdésnek éppen megfelel.
Később jöhetnek a komolyabb témák is! Akkor kezdjük is egy kis bemutatkozással
az írók részéről.
Crystal;
A teljes nevem nem árulom el – a Facebookon úgy is
látni fogjátok –, legyen elég annyi, hogy Klaudia a nevem, de mindenkinek Dia
vagyok. Március 2.-án töltöttem a 13. életévemet, és egy apró városkában élek,
Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Az írással körülbelül 2 éve foglalkozom,
kezdetben csak olvastam a különféle, általában sablonos One Direction blogokat.
Ugyanis hatalmas rajongójuk voltam (most már annyira nem, talán kinőttem belőlük).
Azt hiszem, hogy az első blogom is 1D-s volt. Azt a blogot is, ugyanúgy mint
ezt, a legjobb barátnőmmel, Bubble-val írtam. Azóta több blogot is vezettem, de
talán csak most kezdem komolyabban venni. Két – ezzel három – blogot vezetek,
amiket több-kevesebb sikerrel próbálok „fenntartani”. Az írás egyszerűen rabul
ejtett, még ha semmilyen történetemet nem fejeztem be! Valahogy mindig van
ihletem és amikor támad egy jó ötletem amit egyből bepötyögök a gépembe. Az
utóbbi időkben nagyon sokat olvastam véleményes blogokat – reklámozás
következik –, kedvencem Lera blogja (ez az ő oldala). Egyszerűen imádom a
csajt! Mindig a rátapint a lényeges témákra. Na szóval, három blogom is van;
egy Neymar fanfiction, egy saját firkálmány történet és ez. Ja! Könyvet is írok.
Méghozzá egy fantasy regényt! Azt hiszem ennyi elég rólam, nem locsogok tovább
Bubble:
Szóval, 2000. június 22.-én születtem
Jász-Nagykun-Szolnok megyében úgy, mint Crystal sőt ugyanabban a városban is
lakunk. A szüleim 5 éves koromban elváltak, azóta anyukámmal, a nevelőapukámmal és a
nővéremmel élek. Ja, Réka a nevem. Én is nagy 1D rajongó vagyok/voltam, de
mostanság én sem hallgatom sűrűn őket. Imádom a focit, kedvenc csapatom az Fc
Barcelona, a kedvenc játékosaim pedig Ezequiel Lavezzi, Neymar, Messi. Nagyon
sokat tudok beszélni. Nem sokat értek az íráshoz, nem is nagyon vagyok jártas a
blogolásban sem, de tudjátok; a remény hal meg utoljára! Imádom a horror filmeket és amikor Crystal ott van nálam, mindig
megnézünk egyet-kettőt. Mit felejtettem ki? Szerintem semmit...
És
hogy mit csinálunk mi?
Nagyon egyszerű. A saját szórakozásunkból
készítettük ezt a blogot, az majd elválik, hogy kinek mennyire tetszik.
Láthattok tőlünk kritikákat, cikkeket, véleménykifejtéseket, játék bemutatókat,
divattippeket, csináld magad bejegyzéseket és természetesen versenykiírásokat
is. Az első már ki is került a blogra!
Remélem
tetszeni fog a blogunk és, hogy megismertetek
minket
– még ha egy picit is .
Crystal&Bubble
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése